SMS 2023-24 Erasmus tanulmányi mobilitás programországokba

ERASMUS+ KA131 Pályázati Felhívás programországokba irányuló hallgatói tanulmányi célú mobilitásra (SMS)

2023/2024-es tanév

A Debreceni Egyetem pályázatot hirdet tanulmányi célú (SMS, részképzés) mobilitások megvalósításra az Erasmus+ program keretében, a 2023/2024-es tanévben, beleértve az őszi és a tavaszi félévet is.

Az ERASMUS+ programról

Az Erasmus+ az Európai Unió programja, mely az oktatást, a képzést, az ifjúsági területet és a sportot is magába foglalja.

További információ: 

https://erasmus-plus.ec.europa.eu/hu/az-erasmus-programrol/mi-az-erasmus

1.A pályázat célja

A pályázat célja, hogy lehetővé tegye oktatási, nyelvi és kulturális tapasztalatok megszerzését egy másik programországbeli felsőoktatási intézményben. A tanulmányi célú mobilitásnak elő kell segítenie a hallgató tanulmányi előmenetelét és személyes képességeinek fejlesztését.

2.A pályázásra jogosultak köre

A Debreceni Egyetem beiratkozott hallgatói (alap-, mester-, osztatlan, doktori és felsőfokú szakképzés, nappali és levelező képzés), akik hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek. Doktorjelölt státuszú egyének nem pályázhatnak. A Stipendium Hungaricum ösztöndíjban részesülő hallgatók a tanulmányaik ideje alatt nem vehetnek részt mobilitásban.

3.Támogatható tevékenységek

Felsőoktatási hallgatók tanulmányi célú mobilitása (hossza 2-12 hónap).

Tanulmányok és szakmai gyakorlat kombinációja (hossza 2-12 hónap).

4.A programban részt vevő országok

Programországok:  

 Az Európai Unió tagállamai (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Szlovénia, Svédország)  

Nem EU tagállamként a programban szintén részt vesz: Észak-macedón Köztársaság, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Törökország és Szerbia 

A 2021-es pályázati évtől kezdődően a partnerországokba irányuló mobilitások is megvalósíthatóak, külön pályázati kiírásban meghatározott feltételek szerint. 

Partnerországok: https://erasmus-plus.ec.europa.eu/hu/programme-guide/part-a/eligible-countries

5.Pályázati feltételek

Általános részvételi feltételek

  • A küldő és fogadó felsőoktatási intézmény ECHE tanúsítvánnyal rendelkezik.
  • A hallgató magyar állampolgár, vagy oklevélszerzésre irányuló tanulmányokat folytat a Debreceni Egyetemen nappali vagy levelező tagozaton.
  • Az ösztöndíjas mobilitás célpontja azok közül a partnerintézmények közül választható, amelyekkel a Debreceni Egyetem megfelelő kétoldalú intézményközi szerződéssel rendelkezik és elérhetőek a Debreceni Egyetem online jelentkezési rendszerében
  • A jelentkező legfeljebb három partnerintézményt jelölhet meg a pályázatában. Az intézményeket a preferenciának megfelelő sorrendben kell megjelölni.
  • A hallgató birtokában van a szükséges nyelvtudásnak (partneregyetemen végzendő tanulmányok nyelve) és ezt a pályázat elbírálásakor hitelt érdemlő módon igazolni tudja. Nyelvi támogatás: OLS.
  • A tanulmányi időszak kombinálható szakmai gyakorlattal úgy, hogy a szakmai gyakorlat a tanulmányi mobilitás részeként ugyanazon fogadó felsőoktatási intézmény felügyelete alatt zajlik le, mint ahol a diák a tanulmányait végzi. Az ilyen “kombinált időszakra" vonatkozó támogatási összegek megegyeznek a tanulmányi időszakra vonatkozó rátákkal.
  • A doktori programban részt vevő hallgatók rövid (5-30 napos) vagy normál (2-12 hónapos) időtartamú tanulmányi mobilitási programokban is részt vehetnek.
  • A tanulmányi mobilitások és a szakmai gyakorlatok legalább részben fizikai mobilitásként (blended mobility) is megvalósíthatók. Az ilyen mobilitások virtuális komponense online kooperatív tanulás vagy csoportmunka lehet.
  • A hallgatók részt vehetnek ún. Blended Intenzív Programokban (BIP) is: ezek minimum 3 ECTS kreditet nyújtó, egy rövid fizikai (5-30 napos), valamint egy virtuális komponensből álló tevékenységek.
  • Egy képzési ciklusban maximum 12 hónap az összesített mobilitási időtartam (akkor is, ha zero grant mobilitás). A korábbi programszakaszokban végzett mobilitások hossza is hozzáadandó (akkor is, ha zero grant mobilitás). Az osztatlan képzés két ciklust fed le, így osztatlan képzés esetén a maximális összesített mobilitási időtartam 24 hónap lehet.
  • A külföldi tanulmányok megkezdése előtt egy tartalmilag egyeztetett, írásbeli tanulmányi szerződés megkötése szükséges. A mobilitás alatt végzett tevékenységnek illeszkednie kell a hallgató képzési tervébe.
  • A tanulmányi időszak végén a külföldi fogadóintézménynek igazolást kell kiadnia az elvégzett tanulmányi programról és eredményekről.
  • A küldő intézmény kötelessége a tanulmányi szerződésben vállalt, teljesített és igazolt tevékenységek teljes elfogadására való törekvés.
  • A hallgatók a külföldön töltött időszak folyamán is az anyaintézményük beiratkozott, teljes jogú hallgatói, jogosultak a nekik járó tanulmányi ösztöndíjra vagy egyéb hitel folyósítására, ugyanakkor az anyaintézményben kell tandíj-, és egyéb fizetési kötelezettségüknek is eleget tenni.  A fogadó intézményben tandíjmentességet élveznek, és megilletik őket mindazon jogok, melyek a fogadó intézmény valamennyi beiratkozott hallgatóját megilletik.
  • A hallgatónak a mobilitás befejezéséig aktív hallgatói jogviszonnyal kell rendelkeznie a küldő intézményben.

 6. Az ERASMUS+ hallgatói tanulmányi célú mobilitás pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok

 

Figyelem! A dokumentumokat kizárólag elektronikus formában (az eredeti dokumentumokat szkennelve, pdf formátumban) kell benyújtani az online rendszerben! Az online jelentkezési portál elérhetősége: portál link

  • Kreditigazolás a képzés során eddig teljesített félévekről (legalább 1 félév). Mester és doktori képzés esetében, ha még nem rendelkezik a pályázó lezárt félévvel, akkor a megelőző alap- illetve mesterképzés utolsó félévéről szóló igazolás is benyújtható. Az igazolásnak tartalmaznia kell a teljesített tantárgyakat, valamint az ösztöndíj indexet. Az igazolásokat a Tanulmányi Osztályon kell hitelesíttetni;
  • Legalább B2 szintű nyelvtudás igazolása (nyelvvizsga-bizonyítvány a tanulmányok nyelvének ismeretéről, vagy a nyelvi lektorátus igazolása a nyelvtudásról);
  • Fényképes szakmai önéletrajz magyarul Europass formátumban;
  • Motivációs levél, amely tartalmazza a jelentkező céljait, az elvégzendő tanulmányokat, illetve azt is, hogy melyik egyetemre, melyik félévre, illetve időszakra nyújtja be a jelölt a pályázatát.
  • Az ERASMUS kapcsolatokat közvetlenül koordináló karok és tanszékek a pályázók számára további megkötésekkel élhetnek;
  • Tudományos/TDK munka igazolása (nem kötelező);
  • Ajánlás (nem kötelező).

7.Az ERASMUS+ hallgatói tanulmányi célú mobilitás keretében történő kiutazás feltételei:

  • A megfelelő kari bizottság pozitív döntése a pályázatról, valamint intézményi szintű pozitív elbírálás.
  • A kiutazás félévére félévre vonatkozó aktív hallgatói jogviszonyt igazoló dokumentum.
  • A megpályázott külföldi intézmény fogadókészsége. 
  • A külföldi tanulmányok megkezdése előtt egy tartalmilag egyeztetett tanulmányi szerződés (Learning Agreement for Studies) megkötése szükséges. A mindhárom fél által (hallgató, küldő egyetem, fogadó egyetem) aláírt tanulmányi szerződés tartalmazza a partneregyetemen végzendő kurzusok és a Debreceni Egyetemen ekvivalensként elfogadásra kerülő kurzusok listáját, és a hozzájuk rendelt kreditértékeket. Online Learning Agreement, Letölthető Learning Agreement minták
  • Kari Tanulmányi Albizottság engedélye (kartól függően).
  • Európai Uniós egészségbiztosítási kártya, vagy a fogadó országban érvényes egészség- és balestbiztosítás.
  • Amennyiben az adott országban szükséges, az ERASMUS hallgatók számára kiállított érvényes tanulói vízum.

8.A támogatás mértéke

 

Tervezett támogatások összefoglaló táblázata 2023/2024

Hallgatói tanulmányi mobilitás

Rövidtávú hallgatói mobilitás
1-14. nap
(15-30. nap)

„Magas megélhetési költségű” programországok (Dánia, Finnország, Izland, Írország, Liechtenstein, Luxemburg, Norvégia, Svédország,
+ a 14. partnerrégió országai: Feröer-szigetek, Svájc, Egyesült Királyság

600 € / hó

 

„Közepes megélhetési költségű” programországok (Ausztria, Belgium, Ciprus, Franciaország, Görögország, Hollandia, Málta, Németország, Olaszország, Spanyolország, Portugália,
+ az 5. partnerrégió országai: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikánvárosi Állam)

600 € / hó

 

„Alacsonyabb megélhetési költségű” programországokba irányuló mobilitás (Bulgária, Cseh Köztársaság, Észak-macedón Köztársaság, Észtország, Horvátország, Lettország, Litvánia, (Magyarország,) Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország)

540 € / hó

 

Partnerországokba irányuló mobilitások

(kivéve az 5. és 14.régiót)

700 € / hó

+utazási támogatás

 

BIP, Doktori mobilitás

 

70 € / nap
(50 € / nap)

1+1 nap utazás

Esélyegyenlőségi támogatás (szociális kiegészítő támogatás)

+ 250 € / hó

100 €
(150 €)

+utazási támogatás

 

Felhívjuk a pályázó hallgatók figyelmét, hogy az ösztöndíj nem feltétlenül fedezi a kint tartózkodás során felmerülő összes költséget, azt más forrásokból kiegészíteni szükséges lehet.

Azok a résztvevők, akik környezetkímélő/környezettudatos utazási formát választanak, azaz a repülővel való országok közötti utazás bármely alternatíváját, egyszeri, 50 € összegű hozzájárulásban részesülnek az egyéni támogatás kiegészítéseként, és adott esetben legfeljebb 4 nap kiegészítő egyéni támogatást kapnak az utazási napok fedezésére. Tudnivalók a zöld utazásról

A kevesebb lehetőséggel rendelkező hallgatók havonta 250 € kiegészítő összegre jogosultak az uniós Erasmus+ támogatás keretében nyújtott egyéni támogatás mellett. Az esélyegyenlőségi támogatás külön igénylés alapján történik.

9.Határidők

A pályázat benyújtási határideje: 2023.03.15.

A pályázat elbírálásának határideje: 2023.03.30.

Legutóbbi frissítés: 2023. 02. 27. 08:56